2012. szeptember 10., hétfő

"titkos" :D

A Kentucky Fried Chicken (KFC) titkos receptje(i)

Sokak számára Kentucky Fried Chicken káposztasalátája számít az etalonnak. Szerencsére a korábban titkosnak számító recept nyilvánosságra került, így az is kiderült, hogy a KFC káposztasalátájának igazi mássága és titka a tárkonyecet,ami tök jóóóóó mert most kaptam ☺csúcs és még imádom is☺ Következzen a titkos recept egy amerikai KFC alkalmazott elmondása szerint:

1 kisebb káposzta

2 kisebb sárgarépa

3 teáskanál tárkonyecet 3 evőkanál olaj(sima napraforgó tökéletes)

1 közepes vöröshagyma

1 dl-nyi cukor(lehet kevesebb is, ha kevésbé édesre szeretnénk)

2,5 dl Miracle Whip, de helyettesíthető light majonézzel is,én majd tejföllel vagy joghurttal csinálom.

Ha nincs tárkonyecetünk, akkor egy kis ág tárkonylevelet vágjunk fel kisebb darabokra, majd tegyük a ecetbe. Keverjük el, majd hagyjuk egy jó negyed órát állni, amíg az ecet át nem veszi íz ízét. A hagymát vágjuk fel finomra, majd keverjük össze a cukorral, olajjal, a leszűrt tárkonyecettel és a majonézzel. Keverjük meg többször is, és várjunk vele addig, amíg a cukor el nem olvad benne. A káposztát és a répát reszeljük le, vagy vágjuk apróra, ahogy tetszik, én mindkettőt bedobtam az aprítóba és ledaráltam. De csináljuk akkorára, amekkorára szeretnénk. Tegyük egy nagyobb tálba mindkettőt, majd öntsük rá az öntetet. Keverjük jól össze, majd tegyük 1-2 órára hűtőbe.

Rántott csirkéhez a legfinomabb, de bármilyen ilyen ételhez nagyon fini

2012. szeptember 5., szerda

kiflik

Egyik kedves ismerősömnél Ritánál láttam ezt a receptet és annyira guszta volt, hogy ezt meg kell sütni :)
Hozzávalók:

35 dkg liszt
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
2,5 dkg vaj
1 tk cukor
1 tk só

Kevés tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd a többi alapanyaggal együtt bedagasztjuk.
Fél órát kelesztjük, majd kör formára kinyújtjuk.
8 részre vágjuk, feltekerjük, újra kelesztjük. Lekenjük vízzel, majd 200 fokos sütőben sütjük.
A sütő aljára tegyünk egy tepsibe vizet, hogy gőzös legyen.
Miután kisültek a kiflik lekenjük ismét vízzel.

2012. augusztus 28., kedd

Almás-szilvás pite


4 almát és kb 10 szilvát felkockáztam, cukorral, fahéjjal megszórtam, összeforgattam. Kész Édes linzer tésztát vettem (tante fanny) a formába tettem 1 lapot alulra azt picit megsütöttem, majd rákanalaztam a tölteléket és a tetejére még egy lapot tettem, a széleket összenyomtam, díszítettem.
A tetejét fahéjas porcukorral megszórtam és 180 fokra melegített sütőben megsütöttem. A kicsi családom meg eltüntette :)

2012. augusztus 11., szombat

ízes paradicsom télire

 
Aparadicsomokat leorrázzuk, lehúzzuk a haját, kivágjuk a zöld részét és tetszőlegesen feldaraboljuk. Adjunk hozzá egy kicsumázott zöldpaprikát, egy-két fej megtisztított vöröshagymát és megtisztított, felszeletelt zellergumót, néhány zellerzöldet, majd főzzük az egészet pépesre. Törjük át, forrón töltsük üvegekbe, kössük le és gőzöljük szárazon.Én csináltam egy adagot darabos paradicsommal is, ebba a zellert és e zellerzöldet ledaráltam, hogy jobban elkeveredjen.

2012. augusztus 9., csütörtök

teszt: Wagner's Original prosciutto pizza



Meglepődtem, mert kb azt találtam a dobozban, amire a kép alapján számítottam. A tésztája nagyon finom, viszont a sonkának nekem volt egy érdekes íze, de sok majonézzel elnyomható :D Összességében: Ha szereted az érlelt sonkákat biztos ízleni fog, viszont én még keresem az igazit, ez nem lesz a kedvencem.

lecsó



Házi nuggets







őzike pörkölt :)

 Megpucoltam felkarikáztam 5 kicsi répát, hozzávágtam 1 tv paprikát. Felkockáztam 4 fej hagymát. Feldaraboltam 1 paradicsomot, és felkockáztam a húst.
 Megpirítottam a hagymát, hozzátettem a répa-paprika keveréket és tovább pirítottam.
Megszórtam piros paprikával,hozzáadtam a paradicsomot és 1 teáskanál delikáttal lecsó álagúra főztem.
 Hozzáadtam a húst, megszórtam frissen őrölt borssal, vadfűszerkeverékkel és pici őrölt köménnyel, és megpirítottam kicsit.
 Hozzáadtam a leszűrt erdei gombát.
 Apránként hozzáadtam 2 dl vörösbort és beledobtam 1 leves kockát.
 Apukám copfocskát kért hozzá így azzal tálaltam, itt nem látszik, de még ment 1 teáskanál tejföl a tetejére, mert későn döntött úgy, hogy mégis tejfölösen szeretné.
Anyukám pedig fogyózik így salátával ette és azt mondta nagyon finom volt. Én nem eszek vadat így csak a szaftot ette tejföllel és tésztával, isteni volt :)

Teszteltem az "Uncle Bens mártás 400g Kinai illatos ropogós zöldségekkel " mártást

Nem csak kinézetre mutatós az íze is nagyon finom, én úgy csináltam, hogy: Nagy lyukú reszelőn lereszeltem 2 répát, 2 petrezselymet, olivaolajon megpirítottam, hozzáadtam a vékony csíkokra vágott csirke mellet, sóztam borsoztam majd tovább pirítottam. Amikor megpirult ráöntöttem a mártást, összerottyantottam és rizzsel tálaltam.

2012. július 25., szerda

sültbaconös szendvics magvas kenyérrel


spagetti








csirkemell cukkíni fasirttal

A csirkemelleket felszeleteltem, a 3 nagyobb krumplit, a 1 nagy cukkinit, a 2 fej hagymát lereszeltem, a petrezselyem zőldet felaprítottam.
A csirkemelleket a kedvenc fűszerkeverékemmel megszórtam, majd olivaolajon megsütöttem.
A cukkínit, a krumplit, a hagymát sóztam kicsit állni hagytam, majd jól kinyomkodtam, beleütöttem 1 tojást, beleszórtam a petrezselyemzöldet, a kakukkfüvet, borsoztam, és 1 ek liszttel összekevertem. A liszt minőségétől és a cukkínitől függően több is kellhet bele, nem szabad nagyon folyósnak lennie. olivaolajon kanálnyi adagokat sütöttem.
Natúrjoghurttal készült tartármártással tálaltam.

Jóétvágyat hozzá :)

2012. július 23., hétfő

petrezselymes krumpli

Az újkrumplit, vagy a sárga héjú krumplit megpucoljuk, felkockázzuk és sós vízben megfőzzük. Közben a hagymát felkockázom, olivaolajon vagy zsíron megpirítom, mielőtt kész lenne beleteszem a felvágyott petrezselymet, borsozzuk, paprikázzuk, delikátot szórunk rá. A krumplit leszűrjük, ráöntjük a petrezselymes hagymás zsírt, összekavarjuk úgy, hogy picit törjön a krumpli is így nem lesz olajos. Jó étvágyat hozzá :)

2012. július 9., hétfő

gyros



A csirkemellet felkockázom, gyros fűszerkeverékkel megszórom és megpirítom. Közben a krumplit csíkokra vágom és bő olajban megsütöm, ha sietek fagyós krumplit sütök. Félkarikára vágok 1 vöröshagymát, 1 lila hagymát, 3-4 paradicsomot,hozzáteszem az ízlés szerinti salátát, a felkarikázott uborkát összekeverem, majd a tányér egyik felére teszem. Mellérakom a burgonyát, közepére halmozom a húst és a kedvenc salátaöntetemmel meglocsolom. Limarától tanult pitát adok mellé, de lehet bolti is ha nincs idő a sütkérezésre. Jó étvágyat hozzá :)





Tészta gazdagon



Felvágok és megpirítok 1 fej lilahagymát és 1 fej vöröshagymát, 1 gerezd foghagymát, ha kész beleszórom a felvágottakat (bacon szalonnát, füstölttarját, sonkát 1-1 tálca) ha megpirultak ízesítjük delikáttal frissen őrölt borssal hozzá adjuk a felkockázott csirkemellet(1 egész) összepirítjuk és felöntjük tejszínnel(3dles) tésztával és füstöltsajttal tálaljuk. Adhatunk hozzá gombát is főzés közben, de azt nem mindenki szereti...