A Kentucky Fried Chicken (KFC) titkos receptje(i)
Sokak számára Kentucky Fried Chicken káposztasalátája számít az
etalonnak. Szerencsére a korábban titkosnak számító recept
nyilvánosságra került, így az is kiderült, hogy a KFC
káposztasalátájának igazi mássága és titka a tárkonyecet,ami tök jóóóóó
mert most kaptam ☺csúcs és még imádom is☺ Következzen a titkos recept
egy amerikai KFC alkalmazott elmondása szerint:
1 kisebb káposzta
2 kisebb sárgarépa
3 teáskanál tárkonyecet 3 evőkanál olaj(sima napraforgó tökéletes)
1 közepes vöröshagyma
1 dl-nyi cukor(lehet kevesebb is, ha kevésbé édesre szeretnénk)
2,5 dl Miracle Whip, de helyettesíthető light majonézzel is,én majd tejföllel vagy joghurttal csinálom.
Ha nincs tárkonyecetünk, akkor egy kis ág tárkonylevelet vágjunk fel
kisebb darabokra, majd tegyük a ecetbe. Keverjük el, majd hagyjuk egy jó
negyed órát állni, amíg az ecet át nem veszi íz ízét. A hagymát vágjuk
fel finomra, majd keverjük össze a cukorral, olajjal, a leszűrt
tárkonyecettel és a majonézzel. Keverjük meg többször is, és várjunk
vele addig, amíg a cukor el nem olvad benne. A káposztát és a répát
reszeljük le, vagy vágjuk apróra, ahogy tetszik, én mindkettőt bedobtam
az aprítóba és ledaráltam. De csináljuk akkorára, amekkorára szeretnénk.
Tegyük egy nagyobb tálba mindkettőt, majd öntsük rá az öntetet.
Keverjük jól össze, majd tegyük 1-2 órára hűtőbe.
Rántott csirkéhez a legfinomabb, de bármilyen ilyen ételhez nagyon fini
2 kisebb sárgarépa
3 teáskanál tárkonyecet 3 evőkanál olaj(sima napraforgó tökéletes)
1 közepes vöröshagyma
1 dl-nyi cukor(lehet kevesebb is, ha kevésbé édesre szeretnénk)
2,5 dl Miracle Whip, de helyettesíthető light majonézzel is,én majd tejföllel vagy joghurttal csinálom.
Ha nincs tárkonyecetünk, akkor egy kis ág tárkonylevelet vágjunk fel kisebb darabokra, majd tegyük a ecetbe. Keverjük el, majd hagyjuk egy jó negyed órát állni, amíg az ecet át nem veszi íz ízét. A hagymát vágjuk fel finomra, majd keverjük össze a cukorral, olajjal, a leszűrt tárkonyecettel és a majonézzel. Keverjük meg többször is, és várjunk vele addig, amíg a cukor el nem olvad benne. A káposztát és a répát reszeljük le, vagy vágjuk apróra, ahogy tetszik, én mindkettőt bedobtam az aprítóba és ledaráltam. De csináljuk akkorára, amekkorára szeretnénk. Tegyük egy nagyobb tálba mindkettőt, majd öntsük rá az öntetet. Keverjük jól össze, majd tegyük 1-2 órára hűtőbe.
Rántott csirkéhez a legfinomabb, de bármilyen ilyen ételhez nagyon fini