Egy hosszú szaladgálós napon vagyok túl és megint nem úgy haladtam, ahogy terveztem :) Azzal kezdődött, hogy a sok festésben kigyilkoltam a vékony ecsetemet, a vége teljesen kironygyolódott. Szóval irány a művészellátó, ahol a srác nagyon kedves és türelmes volt, én pedig 4 ecsetnek lettem boldog tulajdonosa. Utána rohantam anyák napjára, annyira édesek voltak a gyerkőcök, hogy elsírtam magam. Kaptam levelet amibe legjobb erényemként bekerült a finom főz és süt az anyukám :)))
Persze dolgoztam is, de most úgy érzem, hogy ha egy nap 36óra lenne az is kevés lenne...
Akkor kezdjünk is bele: vannak nekünk a szép mézeseink, amikre rátettük a marcipánt vagy a fondánt:
Aztán tervezzük el, hogy mit is szeretnénk festeni és készítsük elő a színeket és az ecseteket:
Rajzoljuk meg a körvonalakat:
És színezzük ki:
És készen is vagyunk:
Nagyon dolgozok :D:
(Nem túl előnyös ez a kép :) )
És készült egy matyó is
És a kedvencem a cseresznyevirágos :)
mit használ festéket a cookie-k
VálaszTörlés